| Csigavér |
|
|
|
|
Csigavér 2010. január-február Egy hideg téli estén két barát (Jani és Coni ) összeült beszélgetni, és egy ötlet született a fejükben: csináljunk egy közös zenekart! Rendben. Nade mit játszunk? Rövid tanácskozás után az alternatív stílust és társait céloztuk meg. Egyelőre csak saját számokat dolgozunk ki, dalszövegnek pedig Jani verseit használjuk. Coni a szólógitárnál tevékenykedett, Jani a basszusgitárja húrjait tépte, valamint énekelt. Január végén megejtettük az első próbát, amin már egy félig kész szám is született, melyet később tökéletesítettünk. Megalakulásunk után kb másfél héttel elmentünk egy koncertre, ahol kitaláltuk, hogy lépjünk fel egyetlen számunkkal. Le is beszéltük, majd a szünetben színpadra léptünk. A siker nem volt nagy, de mi élveztük, és ez egy löketet adott nekünk. Egyre csak jöttek az újabb és újabb ötletek, majd rá kellett döbbennünk, hogy két ember ide nem elég: énekest kellett találnunk! Hamarosan Timi csatlakozott a bandához énekes posztra, Jani pedig vokálozni kezdett. A következő héten három alkalommal próbáltunk, és sikerült elkészítenünk még kettő számot, a negyediket pedig pénteken, az első valódi fellépésünk előtt pár órával fejeztük be. Jelenleg itt tartunk, haladunk és törtetünk előre, reményeink szerint többször is hallhatóak leszünk a közeljövőben! :)
Benke Tímea - ének |






















































