Tündöklő könnycseppek
gördültek le arcomon,
átkínlódtam magam,
a lelki harcokon.

Nem tudtam felfogni,
józan, ép ésszel,
eltávozott az élők sora közül,
nesztelen, gyötrelmes köszönéssel.  

Ezt előre tudta,
elengedtük
és ő
feladta.

Szívem az idők
végezetéig zokogott,
a seb miatt,
melyet Å‘ okozott.

Az űrt, mely ott
jártát igazolja,
betölteni, soha senki
nem tudja.

Rám nézett,
arcom derűssé vált,
szívem hatalmas
szárnyakon szállt.

Mindez múltéj,
nincs többé itt velem,
örökre elengedte a kezem.