Forró csillagok lehelnek,

A hűs könnyüszárnyu fellegre,

Melyek, oly erősen izzanak,

Hogy neked is jut belőle szemedre.

Pislákolnál tőle,

Éjjel és nappal,

Olykor ettől aludni

Nem bírnál, hajnal.

S én odabújódnék hozzád,

Megnyugtató testedhez,

Letörölném csorgó könnyed,

Így húzódnék közelebb lelkedhez.

E figyelmességért nem kérek semmit cserébe,

Nem kérem, hogy napestig bókoljál,

Hisz nincs jobb az égető, szerelmes csókoknál.

Régen ezt álmomban,

Sem tudtam elképzelni,

Hogy kit szeretek,

Viszont fog majd szeretni.

S mind ez az érzés,

A csillagokkal kezdődött...

Nélküled, törékeny lelkem,

Az Univerzumban tengődött.

Tudd Nem vagy Egyedül,

Örökre veled maradok,

Míg bírják, a hosszú, erős, érzelmi szalagok.