Én is szoktam sírni, még ha nem is látod soha,

A takaró alatt, de ez nem is nagy csoda,

Hiszen nem akarom, hogy lásd a gyengeségem,

A képzeletem szárnyal a messzeségben.

 

Az emberek levegőnek néznek,

S én sokszor úgy érzem,

Nincs értelme élnem.

 

Akiket a barátaidnak hittél, régen nincsenek már,

Lassan feledésbe merülök, s egyedül maradok,

 

Nem értem mi dolgom e világon

Egy árva pillangó táncot jár egy virágon.

Gyönyörködve nézem, s én is lepke szeretnék lenni,

És vele együtt az égen repkedni.

 

Fáj a szívem, megkínzott már az élet,

De tudom, nem érdekel ez téged.

Bárcsak angyal lennék, szárnyakat növesztenék,

és odafent majd valami hasznomat vehetnék.

 

Aljas és kegyetlen világ a mienk,

A kis lepke a virágon pihen,

Szárnyát a harmat gyengéden lemossa,

De jön egy alak s a földbe tapossa.

2008 november