Rólad álmodom éjjel-nappal,
és én csak áltatom magam ezzel a szarral,
melyet úgy hívnak álom, s egész nap ülök az ágyon,
s várom, hogy valóra váljon.

Téged nézlek, mindenhol kereslek,
egyszerűen megőrülök érted.
Bárcsak ismernél, tudnád, hogy létezem,
Sajnos, csak porszem vagyok a nagybetűs életben.

Az ágyban fekszem, s várom, hogy hozzám bújj,
de szomorúan veszem tudomásul, az álmodozás csak a kiút.
Kontinensek választanak szét, de bennem még él a remény,
hogy egy nap még te és én...

A fenébe is, miért mondom ezt?
Hiszen tudod ez megtörtént sohasem lesz.
Így fogok a sírba menni,
Ez ellen nincs mit tenni.

Nem tudsz rólam, és én mégis téged akarlak.
Vajon van-e gyógyír e vágy ellen?
Szívem érted dobog, s ott dobog a tied mellett.
Végezetül azt jegyezd meg: örökké szeretlek! ♥

2008 október