| Tegnap újabb országot ért el a Budapest-Bamako mezÅ‘nye, Ãgy a Csányi Racing Team ma már Mauritánia dűnéin küzd az újabb pontokért. A csapat hatalmas lendülettel tudta maga mögött Marokkó déli részének, Nyugat-Szaharának a kemény földutas szakaszait, sÅ‘t, olykor még a napi etapok hosszát is kevesellték. |
 |
A szinte teljesen lakatlan, aknákkal borÃtott kietlen vidéken több korábbi Dakar-útvonalat is teljesÃteni kellett. Ez olyannyira nem okozott gondot, hogy például miután segÃtettek egy bajba jutott csapatnak és ezzel háromnegyed órát veszÃtettek, annyira megtáltosodtak, hogy a mezÅ‘ny felét visszaelÅ‘zték.
A Csillagok háborújából ismert, Tatouine bolygó névre keresztelt szállásra Márti Leia hercegnőnek öltözve adta le a napi feladatlapot, ezzel is plusz pontot szerezve, de a pontverseny egészében sem állnak rosszul, még ha más is a látszat.
A csapat a legutóbbi, szombati eredménylista alapján a 13. helyen állt, azonban kiderült, hogy elkallódott az egyik versenylapjuk, Ãgy egy teljes napot nem számolták az értékeléskor. Természetesen azonnal benyújtották az óvási kérelmet, Ãgy annak elbÃrálása után ismét szoros versenyben lesznek az elsÅ‘ helyért. (Friss hÃr: óvni sem kellet, mert meglett a feladatlap, korrigálni fogják a pontokat.)
Szombaton az egység keresztezte a RáktérÃtÅ‘t, majd a határon vertek sátrat, az átkelésre várók sorában. A reggeli határnyitás után egész hamar elintézték a gyakorta 4-5 órásra nyúló adminisztrációs teendÅ‘ket, amelyeket mindkét oldalon három-három hatósági szervnél kell megtenni.
Közben áthaladtak a két határ közötti, nagyjából négy kilométeres, Senki földjének nevezett területen is, ami egy törvényen kÃvüli aknamezÅ‘. Ezt elvileg az ENSZ felügyeli, a gyakorlatban azonban úgy tűnik, nincs gazdája: felrobbant, vagy egyszerűen csak ott „felejtett” járművek és szeméthegyek szegélyezik az utat.
A gyors átkelés azt is lehetÅ‘vé tette, hogy – az egyébként pihenÅ‘napon – beiktassanak egy kisebb kitérÅ‘t Nouadhibou-ba, ahol a helyi szakemberek orvosolták az autó több napja elszenvedett rugólap-törését, Márti és Zoli pedig kapcsot keresett a civilizációval: ebédeltek, interneteztek és még tusolni is volt alkalmuk.
 |