|
2012. január 21. szombat, 15:41 |
| Végre megérkeztek az elsÅ‘ fotók, a Csányi Racing Team-rÅ‘l. Zoli és Márti, mint ahogyan már beszámoltunk a január 19-ei versenyállás szerint a második helyen autóznak Mauritánia felé. Kicsit késve kapjuk meg az információkat, hiszen nagyon sokszor nincs térerÅ‘ és van úgy, hogy a csapatok sem tudják, hogy rangsorban hol tartanak. Mindenesetre most megjöttek az elsÅ‘ képek és Ãme egy rövid beszámoló, merre is vannak Zoliék. |
 |
Hosszú, mintegy 400 kilométeres földutas szakasz lesz ma egy régi Dakar-útvonalon. Ezen elég tempósan lehet autózni, szóval oda kell figyelni, nehogy elragadja az embert a hév. Erre az itiner is felhÃvja a figyelmet:
„FONTOS: A navigátor is fékezze a járművet. Ha itt eldobjátok a vasat, a kutya nem szed össze. A navigációs pontokat a versenylapokon találjátok majd meg”.
A csapatok ma áthaladnak a RáktérÃtÅ‘n, amit az aszfaltút mentén magyar nyelvű tábla is jelez.
Ez az utolsó nap Nyugat-Szaharában, Ãgy érdemes alaposan feltankolni az olcsó gázolajjal (körülbelül 110 forint egy liter). Az itiner javasolja az összes alkohol (jelen esetben Szekeres pálinka) elfogyasztását is, Mauritániába ugyanis ezt nem lehet bevinni. A nap közvetlenül a marokkói - mauritán határon ér véget, ahol a sorompó (és az aknamezÅ‘) szomszédságában éjszakázhatnak a csapatok.
Mindenkit szeretettel üdvözöl Afrikából: Csányi Zoltán és Márti!
 |