close
Időjárás
Hirdetés
Hirdetés
Csányi Zoltán ismét bizonyított, a HunGarian Baján
FacebookIWIWGoogle bookmarkTwitterLinkter.huvipstart.huSatartlapBlogter.hu
2010. szeptember 02. csütörtök, 11:48
Alaposan megszenvedtek a HunGarian Baja résztvevői azért, hogy célba érjenek az országos tereprali-bajnokság hatodik futamán. A Sandlander Challenge-kupa, az Open és a motor/quad kategóriában indulókra vasárnap is fárasztó kilométerek vártak a szombati esőzéstől teljesen „átalakult”, mély nyomvonalakkal, gödrökkel teli pályákon, Csányiék akik a challenges bajnoki címet szerezték meg, remek időket autóztak sweet_milk_baja01.jpg

– Szép volt, jó volt, ráadásul elégedettek is vagyunk – nyilatkozta Csányi. – Pedig nem ment minden egyszerűen, a kilencvenkét kilométeres szelektíven például majdnem elhagytuk az akkumulátor tartó vasat és a pótkereket is a nagy rázkódásban, ezért vissza kellett venni a tempónkból. Igaz, az utolsót viszont annyira élveztük, hogy tényleg valódi örömautózást mutattunk be. Örülök, hogy a „T-s” párosok közül jónéhánnyal megint felvettük a küzdelmet, éppen ezért most már egyre komolyabban foglalkoztat a kategóriaváltás gondolata. Majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.

 

Eredmények:
VII. Sweet-Milk HunGarian Baja, a magyar tereprali-bajnokság hatodik futama. A Sandlander-Challenge-kupa végeredménye (nem hivatalos):
1. Csányi Zoltán, Csányi Márta (Nissan) 4:23:29 óra.

VII. Sweet-Milk HunGarian Baja, a magyar tereprali-bajnokság hatodik futama. Az Open kategória végeredménye (nem hivatalos):
1. Márkus Attila, Mészáros László (Toyota) 4:48:51 óra, 2. Herczeg Tamás, Nyerges Gábor (Nissan) 18:21 perc hátrány, 3. Szebényi Péter, Szaller Zoltán (Mercedes) 58:16 p h.

VII. Sweet-Milk HunGarian Baja, a magyar tereprali-bajnokság hatodik futama. A motor/quad kategória végeredménye (nem hivatalos):
1. Paolo Ceci (olasz, Beta) 4:23:56 óra, 2. Josef Machacek (cseh, Yamaha) 11:20 perc hátrány (1 perc büntetés), 3. NAGY PÉTER (KTM) 11:49 P H., …18. DR. GERENCSÉR TAMÁS, DR. HORVÁTH ANDREA (POLARIS) 2:39:56 ÓRA H. (1 PERC BÜNTETÉS).

 
Hirdetés
Hirdetés