Élet.rajz

 

Vajon milyen lehet? Milyen apa nélkül felnőni? Nem ismerni életünk egy részét?
Milyen lehet annak, kinek az élők közt jár apja... s mégsem törődik a fiával... a gyerek pedig hívja őt, találkozni szeretne, de az apa sosem ér rá...
Vajon milyen lehet érezni, hogy nem kellünk valakinek, akit szeretünk?
Vajon reménykedik? Reménykedik abban, hogy apja csak azért nem válaszol az elküldött levelekre, mert maffiózó és nem akarja bajba keverni fiát? Vagy, mert titkos ügynök és azért nem veszi fel a telefont, mert be tudják mérni a készüléket?

Furcsa meséket kreálunk és elhitetjük magunkkal hogy ezek a történetek igazak, mert  ahhoz, hogy ne essünk szét a fájdalomtól, kell egy mese, egy cseppnyi világ a sötétben, kell, hogy legyen egy rózsaszín pötty a fehér lapon.... kell, hogy legyen hit a túléléshez.
Legtöbben már 9 éves korban kinövünk a mesékből, de mi van azokkal, akiket a mese tart életben? Nos, bennük mind végig ott fog élni a gyerek. Gyerekként születnek és úgy is halnak meg, mint nagy gyerekek... És mikor a fejfához lép az apa, csak akkor, csupán ott fenn, a mennyországban nőnek fel egészen, s jönnek rá. Hogy a fehér lap nem is fehér... hanem rózsaszín, s csupán egy alig látható fehér pötty volt rajta...
Vedd észre, hogy életed lapján mennyi szín van... jöjj rá mennyien állnak melletted, próbálnak szeretni... és mennyien világítanak neked a sötétben.
És csak, hogy tudd, senkinek sincs tökéletes rajza. Mindenki életében van egy ceruzavonásnyi hiba, de a mű épp attól tökéletes, hogy tökéletlen...

Lehet, hogy valaki életében épp te vagy az a fehér folt, az a kis űr, te vagy a ceruzavonásnyi hiba... Valakinek a rajza épp tőled lesz egyedi és tökéletes... Azaz, hogy TÖKÉLETLEN.