És itt vagyok. Eljöttem. Hozzád. Ne nézz rám így. Ismersz. Nem hoztam virágot. Tudom, a liliom a kedvenced, de nem volt a virágárusnál. Bon-bon sincs nálam. Őszintén szólva megettem az úton. Hosszú volt az út. Tudod, a város másik végében lakom. Mi ez a szemrehányó arckifejezés? Te is hagytad már otthon a kóstolónak szánt süteményt. Pedig az volt a kedvencem. Mosolyogva álltál a küszöbön és annyit mondtál: „finom volt”. De még milyen finom. Akárcsak a bőröd azon a hűvös nyári estén. Ne pirulj, senki nem látott. A parkban voltunk. A nagy fa alá telepedtünk le. Onnan néztük a csillagokat. Pontosabban csak te nézted. Kiválasztottad a kedvenc csillagképedet. Én is. A tiéd az égen volt, az enyém az arcodon. Az a páros szebben ragyogott az összes csillagnál. Írtam is egy verset nekik. „Csillagom, csillag-gomb szemeid díszei éjpalástomnak…” Emlékszel? Akkor is nagyon tetszett neked. Pirultál. Mint most. Aztán rám néztél. Úgy, mint soha senki. Láttad a szívemet. Levetted a kiskabátod. Halványkék blúz volt rajtad. Nem sokáig. Oh, már a füled is vörös, csak nem szégyelled? Nem szégyelled. Akkor sem szégyellted. Még most is érzem azt az émelyítő virágillatot. Szinte megszédültem. Egy kicsit most is szédülök, ledőlök ide melléd. Tudod, a történtek után elég nehéz volt eljönni hozzád. Nem, ne hidd azt, hogy sajnáltatni akarom magam. Nem akarom. Csak hát, a történtek. Miért mosolyogsz? Bezzeg most már nem pirulsz. Mit nézel? Azt a rózsát ott? Idehozzam neked? Jó, máris hozom. Szép virág. De miért nem a liliomot kéred? Mindegy. Ez a rózsa kicsit hasonlít rád. Nincs hozzá fogható. Viszont van egy kis probléma. Le kell szakítanom, hogy odavihessem. Szakítsam? Rendben. Érdekes, sosem szeretted a vágott virágot. De így elpusztul a virág. Nem baj? Mindegy? Hát, te tudod. Tessék. Sokat változtál, mióta nem láttalak. Mi a baj? Ne sírj! Mi bánt? A virág? De hát te mondtad, hogy szakítsam le. Már nem tudom visszaragasztani. Igen, el fog hervadni. Addig viszont nagyon szép. Hogy mi lesz, ha elhervad? Majd kapsz másikat. Nem kell másik? Akkor egy liliomot. Jó lesz? Tessék, itt a zsebkendőm. Fogadd el. Nem? Akkor leteszem ide. Csöpög az eső. Jó, hogy itt van az esernyőm. Gondoltam, hogy esni fog. Látod? Pityeregsz, így az eső is rákezdett. Na, ne sírj! Itt vagyok. Végre mosolyogsz. Szeretem a mosolyod. Furcsa érzés fogott el. Boldog vagyok. Igen. De mégis szomorú. Vigasztalj meg! Simítsd meg az arcom! Ahogy én akkor a tiéd. Amikor a kék blúzban voltál. Ölelj meg! Szoríts és soha ne engedj el! Hisz itt vagyok újra veled. És boldog vagyok és veled vagyok és adok még egy rózsát és itt maradok és indulok, mert csak egy fejfát ölelgetek…