close
Időjárás
Hirdetés
Hirdetés
Martonosi Pál Városi Könyvtár
FacebookIWIWGoogle bookmarkTwitterLinkter.huSatartlapBlogter.hu

 

Az első nyilvános könyvtárát Halas városa 1897-ben alapította. Állománya 241 kötet volt. Az állományban való tájékozódást katalógus segítette. A könyvtár kölcsönzés céljából  minden nap nyitva állt. A város első könyvtárosa, vagy ahogy akkor nevezték, könyvtárfelügyelője Babós Ferenc városgazda volt. A II. világháború megsemmisítette állományunkat. Az intézményt újra kellett alapítani. Erre 1949-ben került sor, amely Martonosi Pál nevéhez fűződik. Állományunk 160 kötet volt.
1952-től jelentős fejlődésnek indul könyvtárunk. Az állomány gyarapodása, és a látogatók számának emelkedése miatt már a 60-as évek elején indokolttá válik egy új könyvtár építése. A tervezés és az építkezés elhúzódott, de 1969. július 27-én eljött a nap, amikor átadták a város és a városkörnyék olvasóinak és könyvbarát közönségének új épületünket.


Sajnos a gyermekrészleg nem került kivitelezésre. 1987-ben ennek ellenére kénytelenek voltunk elhelyezni az addig is helyszűkével küszködő könyvtárunkban.

1995-ben elkészült lapostetős  épületünkre a magastető.

1999-ben AZ ÉV KÖNYVTÁRA

2006. október 16-án A könyvtár felveszi 1949-1981 közötti igazgatójának Martonosi Pálnak a nevét. Emléktábla avatás. Emlékkonferencia.

Általános gyűjtőkörű közművelődési könyvtár

- könyvön, napi - heti és folyóiratokon kívül
- mikro és diafilmmel
- hanglemezzel
- hangkazettával
- CD-vel
- CD-ROM-mal
- számítógépes adatbázissal
az önkormányzat jegyzőkönyveivel,
rendeleteivel, határozataival áll olvasóink rendelkezésére.

6401 Kiskunhalas, Szövetség tér 11. Pf. 58.
Tel.: 77/421-851.
Olvasószolgálat: 77/427-781.
Igazgató: Tel./Fax: 77/423-832.

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.vkhalas.hu

 
Hirdetés