|
2010. október 13. szerda, 19:23 |
| Az „Öltözz ki!” világnap alkalmából a kiskunhalasi Bibó István Gimnázium számos tanulója öltötte magára legszebb, legünnepiesebb ruháit, illetve egy versenyt is hirdettek a diákok számára. |
 |
Október 13., szerda: az öltöny és elegancia ünnepnapja. Az angol „suit up!” kifejezés magyar megfelelÅ‘je, ezen a napon az emberek - többségben a fiatalabb generáció - szakÃt a mindennapokkal, és ünnepi ruhát vesz fel. Az öltöny szinte unisex, a lányok körében is elterjedt a férfiöltöny viselete ezen a napon.
A 2010. október 13-ai verseny lényege az volt, hogy a bibós diákoknak jelmezbe kellett bújniuk (lehetett az komoly, ünnepies, vicces, „farsangos” megjelenés is) és egy kb. 30 másodperces verses/zenés szöveget kellett választaniuk produkciójukhoz, mely összhangban volt a ruhájukkal.
A produkciókat zsűri értékelte, három versenyző elismerésül ARBITER ELEGANTIAE oklevelet vehetett át, illetve részt vehet az év végi hagyományos iskolai kiránduláson.



|